A francia szavazás eredményéről sokat olvashattunk.
A tárgyáról már jóval kevesebbet.
Pedig a lényegi kérdés éppen az, hogy milyen az EU jelenlegi alkotmánytervezete, és hogyan érhető el hogy tágabb hazánk ne önkényuralmi rendszerré, hanem demokratikus, élhető szövetségi állammá váljék.
Amikor néhány hónapja először hallottam arról, hogy egy francia barátom az alkotmány elutasítását tervezi, megpróbáltam lebeszélni, hiszen jobb nekem itt, mint a Varsói szerződésben volt. Ma már értem hogy azért mondott nemet, hogy azok a dolgok ne térjenek vissza.
"Ennyire fontos fegyver az, hogy ha a tagállam kormánya az előkészítő bizottság által a nyilvánosság kizárásával készített szabályozásokra a nyilvános ülésen nem mond nemet akkor gyakorlatilag kikapcsolhatja a tagállami szintű törvényhozó hatalmat." A legfontosabb alkotmányozási szempontot még a nemmel szavazók is csak áttételesen említették, amikor a demokratikus deficitre és a reprezentatív és részvételi demokrácia gyengeségére utaltak.
Pedig a figyelmesebbek Arisztotelész, a kevésbé figyelmesek Locke vagy Montesquieu óta tudják, hogy az önkényuralom elkerüléséhez a hatalmi ágak elválasztása szükséges. Demokrácia csak akkor lesz, ha a hatalmi ágak megfelelően ellenőrzik és kiegyensúlyozzák egymást.
Azt is mondhatjuk, hogy ez a legfontosabb alkotmányozási kérdés: ha az egyensúly rendben van, akkor -mivel a hatalom végül is a polgárok kezében marad- az olyan "részletkérdések", mint az emberi jogok, a szociális egyensúly, a gazdaság növekedéséhez szükséges feltételek, vagy a természetvédelem már "maguktól" megoldódnak, hiszen az erőviszonyok lehetővé teszik a megfelelő megoldások megtalálását.
A tervezet kisebb kozmetikával az EU-t jelenleg működtető államközi szerződésekkel egyezik meg.
Ez többek között azt jelenti, hogy a törvényhozó hatalom nagy része a tagállamok parlamentjei helyett egy összetett intézményrendszer kezében öszpontosul, amiben a tulsúlyt a központi végrehajtó hatalom (a Bizottság), valamint a tagállamok végrehajtó hatalmai (a Tanács) gyakorolják, és az EU törvényhozó hatalma (a Parlament) szinte csak díszitőelemként funkcionál.
Mindeközben mindhárom szereplő az európai lobbiszabályozás problémái miatt komoly nyomásnak van kitéve. A lobbinyomás ráadásul nem az üzleti szereplők gazdasági összsúlyával, hanem azok tökekoncentrációjával arányos. Könnyen belátható, hogy a pozitív visszacsatolás esetével állunk szemben, ami csillapítás nélkül a katasztrófa szinonímája. Pedig nem lenne jó, ha az EU gazdasága a Tacoma híd sorsára jutna.
Persze a helyi végrehajtó hatalmakat kisebb-nagyobb mértékben ellenőrzi a többi hatalmi ág. Az EU törvényhozási folyamata éppen ennek az ellenőrzésnek a gyengítésével jár.
Hogy ez milyen mértékű, talán legjobban a szoftverszabadalmi direktíva Tanácsban történő "vitájával" íllusztrálható. Mint emlékezetes, a Tanács egy annyira antidemokratikus, és az EU gazdasági érdekeit figyelmen kívül hagyó tervezetet fogadott el előzetesen, hogy több tagállam is -a helyi kontrollok hatására (szakmai szervezetek nyomása, tüntetések, parlamenti határozatok)- kénytelen volt utóbb a szöveget elítéló véleményt kommunikálni. Komolyan felmerült annak a lehetősége, hogy a formális elfogadás elfogadás előtt a Tanácson belül ismét érdemi vitára kerül a sor. Olyannyira, hogy több kormányt is felkért erre a helyi parlament, sőt ezek között a felkérések között volt félremagyarázhatatlan és kötelező érvényú is, pl a dánoké. A Tanács szabályai szerint csupán egyetlen államnak kellett volna ennek a felkérésnek eleget tennie, hogy érdemi vitára kerülhessen sor, amelyben bizonyára az előzetesen elfogadottnál jobb tervezet alakult volna ki. A küldöttek inkább a törvények megsértése mellett döntöttek, minthogy precedenst teremtsenek a helyi ellenőrző erők által végzett korrekcióra.
Ennyire fontos fegyver az, hogy ha a tagállam kormánya az előkészítő bizottság (Coreper) által a nyilvánosság kizárásával készített szabályozásokra a nyilvános ülésen nem mond nemet (erre ezer ürügyet lehet találni), akkor gyakorlatilag kikapcsolhatja a tagállami szintű törvényhozó hatalmat.
Magyarországon érett kétpártrendszer van. Nem is szavaztunk az EU alkotmányról, legalábbis egyelóre. Hogy választott képviselőinken keresztül mennyi beleszólásunk van az ügyekbe, az illusztrációnak választott téma jól mutatja.
A parlament -nem kötelező érvényú- felkérése az ügyben elegendően langyosra sikerült ahhoz, hogy ha a kormány komolyan is vette volna, akkor is azt csinál, amit akar. A Tanácsban történteket az ellenzék szó nélkül tűrte, részben egyéni érdekből, részben azért mert a következő ciklusban ők sem örülnének, ha a mostani kormánypárt a komoly dolgokkal kezdene el foglalkozni.
Persze az Európai Parlamentben még bízhatunk, hiszen ott nem csak a mi képviselőink vannak, akiket listáról választottunk, tehát a pártfegyelem számukra igen fontos.
Ugyanakkor el kell mondani azt is, hogy a szakpolitikusok mindannyian a mi érdekeinket képviselték. Szóban. Hiába, a pártfegyelem...
Sőt, az államaparátusban is voltak köztisztviselők, akik a szakmai szempontok betartásával végezték a dolgukat. Egyikük el is mondta a szakmai és jogi érveket a megfelelő helyen, hiszen ez volt a szakmai kötelessége. Nem kellett egy hét hozzá és másik területet kapott, és megtiltották neki, hogy ezzel az üggyel foglalkozzon.
A demokrácia törékeny dolog, a fenntartásáért folyamatosan tenni kell. A demokratikus berendezkedést pedig az alkotmány határozza meg, amivel a legnagyobb koncepcionális probléma az, hogy meglehetősen absztrakt. Például nem triviális, hogy az alkotmánytól függ az, hogy közép- és hosszútávon mennyi pénz lesz a zsebünkben, és a rendőrök gondolkodás nélkül köszönnek vagy gondolkodás nélkül ütnek. Pedig így van.
Nehéznek, kilátástalannak és feleslegesnek tűnhet az ilyen absztrakt dolgokkal való foglalkozás. Pedig ha csak minden századik polgár egyetlen percet beszélget egyetlen választott képviselőjével, akkor minden képviselő több mint négy és fél óráig a nép akaratát hallgatja az ügyben, több mint 250 polgártól. Ez bőven túl van azon a küszöbön, hogy komolyan vegyék. Az országgyűlési és EP képviselők telefonszáma pedig nagyon könnyen megszerezhető. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az kellene hogy minden századik honfitársunkat idegesítsen az EU alkotmány ügye. Ez nyilván nem fog megtörténni, de azért próbáljuk ki hogy közbeszéd tárgyává tudjuk-e tenni.
A cikket az általam ismert legjobb alkotmánnyal rendelkező szervezet tagjaként jegyzem, de az itt leírtak a saját magánvéleményemet tükrözik, a Debian projectnek a témáról nyilván nincs véleménye.
Hallottál már a Condorcet módszerről? És a participatory budgetingről?