Szavaztál?

Ez itten demokrácia. Látod, lehet szavazni. Te választottad a képviselőket meg a kormányt, most mit elégedetlenkedsz? Megszavazod az egyiket, oszt elégedetlenkedsz. Aztán megszavazod a másikat, oszt megint elégedetlenkedsz. Aztán megint megszavazod az egyiket... Mi az hogy csak kettőig tudok számolni? Több nincs, öcsi. Azokra szinte senki nem szavaz, mert az csak elpocsékolt szavazat. Meg egyébként is azok szélsőségesek: sztálinisták, nácik, zsidók, meg ilyesmi. Vót a tévében.

Nem szavaztál?

Ilyenek az emberek. Arra sem veszik a fáradtságot, hogy elmenjenek szavazni. Aztán meg fel vannak háborodva hogy miket csinálnak a parlamentben meg a kormányban. Öcsi, ha nem tetszik, legközelebb menj el szavazni, oszt attól jó lesz.
Hogyhogy kire?

Akartatok összefoglalót a szavazási módszerekrõl, hát nesztek. Halál unalmas lesz. Ezért bevezetésképpen lássuk a jelenlegi helyzet egyfajta analízisét, hogy legyen a cikkben valami lehangoló is. http://lemo.irht.cnrs.fr/43/43-06.htm

  1. Általánosságok
  2. Hogyan választunk ma?
    1. Egyéni választások
    2. Listás választások
    3. Kislistás választások
  3. Mi ennek az eredménye?
  4. Hogyan jutottunk idáig?
  5. Lehet másképpen is?
    1. Mit választunk?
    2. Egyéni és csoportos körzet
    3. Szavazási módszerek
  6. Szavazási módszerek
    1. Kritériumok
    2. Lehetetlenségi tételek
    3. Osztályozások
      1. Bináris, rangsorolásos és pontozásos szavazás
      2. Egyéni és csoportos körzet
      3. Teljes és részleges lefedettség, a fentiek egyike sem
    4. Egyéni körzetes módszerek
      1. Bináris módszerek:
      2. Rangsorolásos módszerek:
      3. Pontozásos módszerek:
    5. Csoportos körzetes módszerek
      1. A párt
      2. Proporcionalitás
      3. proporcionális módszerek
      4. nem proporcionális és majdnemproporcionális módszerek
      5. STV

Általánosságok

Szóval vannak ezek a szavazások. Ezek ugye azért vannak, hogy megválasszuk a képviselõinket, hiszen képviseleti demokrácia van. A képviselõk pedig majd a parlamentben meg az önkormányzatokban döntéseket fognak hozni. Elméletileg a mi érdekünkben, és mindenképpen a mi életünket befolyásolóakat.Azt sem kell sokat magyarázni, hogy sokféle dologról kell dönteni, és az emberek érdekei, preferenciái is sokfélék.

Hogyan választunk ma?

Alapvetõen háromféleképpen választunk. Egyénileg, listásan, és kislistával. A számítási módszer egyik érdekessége, hogy nem egyszerû magyar nyelven megtalálni annak leírását az Országos Választási Bizottság honlapján. Én nem is találtam, hanem itt és itt találtam rá.

Egyéni választások

Így választjuk az országgyûlési képvidelõk 45%-át, a 10.000 fõsnél nagyobb települési önkormányzatok képviselõinek felét, valamint a polgármestereket. Ilyenkor a jelöltek közül pontosan egyre lehet szavazni, és a legtöbb szavazatot elért jelölt nyer. Ugyanígy történik a népszavazások összeszámolása is. Az egyéni választásnál van érvényességi küszöb. Ez a helyi választások elsõ fordulójában az érvényes szavazatok 1/4-e, ha a jogosultak legalább 2/5-e szavazott. Országgyûlési képviselõnél az érvényes szavazatok fele kell, ha a jogosultak legalább fele szavazott. A második forduló arról szól, hogy legalább valakit sikerüljön megválasztani. Népszavazás esetén keményebbek a szabályok: az érvényes szavazatok fele kell a gyõzelemhez ha a jogosultak legalább fele elmegy szavazni, vagy a jogosultak legalább negyede kell ugyanarra szavazzon ha a szavazóknak nem ment el a fele, és második forduló nincsen.

Listás választások

Az országgyûlési képviselõk 55%-át, a fõvárosi és megyei közgyûlés tagjait, a 10.000-nél több lakosú települések képviselõinek felét, és az összes Európai Parlamenti képviselõt így választjuk. A területi képviselõknél a számítási módszer a D'Hondt módszer :  Az országgyûlési képviselõválasztásnál a listák elõször megyénként a szavazatok számával arányosan kapnak mandátumokat a legnagyobb maradék módszere szerint (a kezdő mandátumok száma a szavazatok száma osztva a kvótával, utána a töredékszavazatok közül mindig a legnagyobb kap, amíg van mandátum vagy a kvóta kétharmadáig leértünk), Droop kvótánál egyel kevesebbel (össz szavazat/(mandátumok száma +1)) számolva majd a töredékszavazatokból a D'Hondt módszer szerint osztoznak.

A listás választásoknál van egy küszöb, ami alatt nem lehet bejutni. Ez a parlamentben 5%, a fõvárosi közgyûlésben 4%. A küszöböt közös listával sem lehet megkerülni, mert két párt esetén 10, kettőnél több esetén 15 százalékra emelkedik.

Kislistás választások

Ezt a 10.000 fõ alatti települések önkormányzatának megválasztásakor alkalmazzuk. Itt egyszerre több (max ahány hely van) jelöltre szavazhatunk, és a legtöbb szavazatot kapott jelöltek nyernek.


Mi ennek az eredménye?

Az országgyûlésbõl eltûntek a független jelöltek, a kis pártok zsugorodnak és elvesztik az önállóságukat, a nagyok pedig nõnek. A képviselõk nagy részének nincs saját arculata, nem a saját (vagy a választóik), hanem a pártjuk véleményét képviselik. A szakpolitikus kihalt állatfajta: a pártfegyelem a szakmai trivialitásokat is felülírja. Gyakorlatilag kétpártrendszer alakult ki. Az emberek nagy része úgy gondolja, hogy a politikai intézményrendszer nem veszi figyelembe az érdekeit, a politikusok korruptak és csak a saját javukat nézik. A választók a választásokon az éppen kormányon lévõ pártot büntetik. A politikai elit a számára kínos kérdéseket a szõnyeg alá söpri, és az érdeklõdést mûbalhékkal próbálja fenntartani.
A nagy települések önkormányzatai mintegy utánozzák a parlamentet, persze helyi szinten nehezebb elrugaszkodni a realitásoktól. Néhány helyen a képviselõtestület többsége és a polgármester közötti eltérés miatt a fontos kérdések alaposabb - ugyanakkor lassabb - vizsgálatot kapnak.
A kis településeken a képviselõk inkább az egyéni arculatukra helyezik a hangsúlyt. Én egy ilyenben lakom, és azt tapasztaltam hogy a legtöbben független jelöltként indultak, azok is akiknek a pártkötõdése nyilvánvaló volt. A helyi prioritások és kapcsolatrendszer felülírják az ideológiai kötöttségeket: a környezetvédõ képviselõ és a szocialista polgármester simán elbeszélget a Wass Albert esten.


Hogyan jutottunk idáig?

A helyzet kulcsa a parlamenti erõviszonyokban, az pedig a választási rendszerben rejlik. Duverger törvénye szerint az egyetjelölős típusú választás hosszú távú eredménye a kétpártrendszer. Az egyéni választókerületekben ilyen rendszer van, és erre erõsít rá a listás szavazás valamint a parlamenti frakció.

Az egyetjelölős szavazás esetén az esélytelen jelöltre adott szavazat elvész. A legrosszabb helyzet pedig az, amikor az emberek nagyobb része két jelöltet tart szimpatikusnak, egyet unszimpatikusnak, de a két szimpatikus jelölt egymás elöl veszi el a szavazatot, és ezért az unszimpatikus jelölt nyer. Ezért a szavazók "taktikusan" szavaznak, adott esetben nem a legszimpatikusabb, ám nagyobb párt jelöltjére. Mivel az országgyűlési képviselőknek az első fordulóban nehéz a bejutás, ezért a szavazók egy része a második fordulóban ha akarna sem tudna a kedvencére szavazni.

Az egyetjelölős szavazásnál a szavazók térbeli eloszlása is nagyban befolyásolhatja a végeredményt. Például 1926-ban a kanadai szövetségi választáson Manitoba 17 helyéből a konzervatívok egyetlen helyet sem szereztek meg, pedig az emberek több mint 42%-a rájuk szavazott.

A listás szavazás legnagyobb baja, hogy a közvetlen szavazásnál jóval indirektebb: nem a szavazó mondja meg, hogy ki lesz a képviselője, hanem a párt, akire szavazott. A listás szavazásra is igaz, hogy kis pártra adott szavazat kevesebbet ér, annak összes eredményével. (A Droop quota - szempen pl a Hare kvótával - kedvez a nagy pártoknak. Ugyanígy a D'Hondt módszer, szemben pl. a  Sainte-Laguë módszerrel. De ezek a módszerek és kvóták amúgy is elavultak, mint azt majd látni fogjuk.) Mindezt tetézi a parlamenti küszöb, amiben sorra buknak orra a pártok.

A képviselőnek a kampányhoz erőforrásokra van szüksége, amit valamelyik párttól kaphat meg, a pártfegyelem ígéretéért cserébe. Listán a teljesen fegyelmezett - noha esetleg egyénileg bejutni képtelen - pártelit kerül a parlamentbe. Az egyéni képviselő pedig ha megugorja a lécet, rögtön egy frakcióban találja magát, ahol megmondják neki hogy mit gondoljon.

A két párt számára ez a felállás nagy manőverezési lehetőséget teremt. A kis pártokkal sok olyan szempont is eltűnik, ami a politikai elit mozgásterét korlátozhatná. Különösen a struktúra fenntartását és erősítését szolgáló törekvések és a politikai elit saját érdekeit kiszolgáló folyamatok maradnak korlátozatlanok. A klientúraépítés és a korrupció, valamint azok intézményesítése vezető helyet foglalnak el ezek között.

Lehet másképpen is?

Igen. Vannak olyan választási rendszerek, amelyek nem polarizálják a politikai struktúrát, ezáltal a szakpolitikai szempontok, és a képviselt érdekek sokfélesége megmarad, a viták a képviselt érdekek valós ütközése mentén alakulnak ki, és a képviselők és képviseltek közötti összefüggés - ezáltal a képviselők számonkérhetősége - megmarad. A struktúra meghatározó elemei:

Mit választunk?

Mivel a jelenlegi választott hivatalokkal és a népszavazással kapcsolatos szavazási rendszer átalakítása is elegendően nagy falat, ezzel kapcsolatban csak néhány ízelítő kérdést vázolnék fel. A köztársasági elnököt nem közvetlenül választjuk. A megyei képviselőtestületekről én legalábbis nem tudom hogy mit csinálnak. A direkt és indirekt képviseleti, valamint a részvételi demokrácia milyen kombinációja lehet az optimális?

Egyéni és csoportos körzet

A legegyszerűbb a polgármesterek esete. A hivatalban egy szék van, ezért csak egyéni körzetet tudok elképzelni.

Jelenleg tisztán csoportos körzet a kis önkormányzat képviselőtestülete és az Európai Parlament magyar delegációja, igaz hogy gyökeresen különböző szavazási módszerrel és körzetmérettel.

Vegyük észre, hogy a parlamenti és nagy önkormányzati székek kétféleképpen kerülnek elosztásra: egyszer egyéni körzetben választunk egy képviselőt, aki a helyi (nagyképűen: lokálisan determinált) érdekek képviselője lehetne, és helyhez nem kötött módon választunk egy csoportot, akik valamilyen értékrend/szempontrendszer képviseletét láthatnák el. Utóbbiak jó esetben valamely területre szakosodnak (szakpolitikusok). Így az egyes területek prioritását az arra szakosodott politikusok száma és irányultsága döntené el. Ha a szakpolitikusok összetételére bármilyen befolyásunk lenne, és valóban szakpolitikusok termelődnének ki az ilyen pozíciókra, nem pedig pártkatonák.


Szavazási módszerek

Eddig kerülgettük a forró kását. Most már egyétek:

Szavazási módszerek

Beszélni fogunk a szavazási módszerekkel kapcsolatos kritériumokról, a lehetetlenségi tételekről, a különféle osztályozásokról, és néhány szavazási módszerről.

Kritériumok

A szavazási módszerekkel szemben kritériumokat állíthatunk fel. Rendszerváltó atyáinknak kb a következőek voltak a kritériumai:
  1. Kerüljük el a visszarendeződést
  2. Kerüljük el a szélsőségeket
  3. A szavazatok nagyjából ugyanannyit érjenek
Külön tanulmányt lehetne írni arról, hogy ez milyen szinten nem jött össze. Érdekességképpen csak annyit említenék meg, hogy a második ponthoz a kiemelt prioritással kezelt első pont egyetlen akkor használhatónak tűnő biztosítékaként nagyon ragaszkodtak. Az egész választási rendszer erről szól. Az eredménye pedig az, hogy így 15 év távlatából nézve ez vezetett mindhárom kritérium bukásához.

Milyen kritériumok léteznek? (Egy kis ismétlés egy régebbi cikkemből, ezúttal több linkkel.)

Ezeken kívül vannak még kevésbé ekzakt kritériumok, pl hogy nehéz legyen csalni, aránylag egyszerű legyen, stb.

Lehetetlenségi tételek

Nem biztosítható az, hogy a fenti kritériumok mindegyike egyszerre teljesüljön. Ugyanakkor nem mindegy hogy hány kritérium teljesülése nem biztosítható és melyek ezek. Szintén nagyon fontos, hogy mit jelent egy adott szavazási rendszernél az, hogy nem biztosítható a kritérium teljesítése: Van néhány, igazából csak elméletben létező eset, amikor a kritérium nem teljesül, vagy pedig nagy valószínűséggel hibázni fog a kritérium? Esetleg a szavazási módszer használata közép- vagy hosszú távon garantálja a kritérium nem teljesülését?

Két fontosabb tétel van ebben a tárgykörben:
Arrow tétele szerint nem lehet egy szavazás egyszerre bármilyen tárgyú, a többségi kritériumoknak megfelelő, és független az irreleváns lehetőségektől, ha legalább két ember legalább három lehetőség közül választhat. Keményebben: Minden alkotmány, amelyik tiszteli a tranzitivitást, az egyhangú szavazatot, és az irreleváns lehetőségek függetlenségét, az diktatúra.
A Gibbard-Satterthwaite tétel szerint egyéni körzetben a stratégiai szavazást nem lehet kizárni csak diktatúra árán, vagy úgy hogy van olyan jelölt aki semmiképpen nem nyerhet. 
A két tétel - bár a megfogalmazásukon nem látszik - gyakorlatilag ekvivalens, és ebből az is következik, hogy az irreleváns lehetőségek függetlensége és a stratégiai szavazás kizárása  gyakorlatilag ugyanaz a kritérium. A jó hír az, hogy az irreleváns lehetőségek függetlenségénél gyengébb, ugyanakkor elegendően erős kritériumot lehet találni, ilyen például ennek "lokális" változata, ami csak a Smith halmazban követeli meg a függetlenséget.

Az Arrow tétel más miatt is érdekes. Tiszteljük a tranzitivitást? A tranzitivitás azt jelenti, hogy a társadalom értékrendje nem tartalmazhat ellentmondást: ha A-t jobban szeretjük B-nél, és B-t C-nél, akkor A-t jobban szeretjük C-nél. A Condorcet paradoxon azt mondja, hogy a társadalom értékrendje igenis lehet nem-tranzitív. Akkor meg minek tiszteljük a tranzitivitást? Még többet elárul a dologról, ha ennek fényében megnézzük az Arrow tétel feloldására tett kísérletek közül azokat, amelyek a tranzitivitással próbálnak meg valamit kezdeni. Először is kiderül, hogy ha a tranzitivitás követelménye helyett a ciklikusság tilalmát vezetjük be, akkor máris semmi probléma. Ez azt mutatja, hogy valóban feloldhatatlan ellentmondásoknak kell a társadalomban feszülni ahhoz (nem az ellentétekről beszélünk!), hogy csak szavazással ne lehessen azokat megnyugtató módon feloldani. A másik eredmény az, hogy ha a preferenciákat egyetlen vonal mentén fűzzük fel, akkor szintén "megoldottuk" a problémát. Ennek másik megfogalmazása: ha a preferenciákat azáltal szűkítünk, hogy csak egyetlen "napirendhez" (az angol "agenda" szóra nem találtam jobb fordítást) képest hagyjuk őket viszonyulni, akkor nem kell szarozni azzal, hogy az embereknek olyan sokféle az értékrendjük. Ma ez a "napirend" a jobb és baloldalban való gondolkodás, ami azért hülyeség, mert a magyar pártok nagyjából háromféle alapérték mentén rendezik el az ideológiájukat (ideológiáról beszélek, nem a gyakorlatról), és ez a három alapérték simán összeegyeztethető annyira, hogy ne okozzon tranzitivitást a konkrét problémák kezelésénél.

Osztályozások

Bináris, rangsorolásos és pontozásos szavazás

A magyar választási rendszer - a kislista kivételével  - csak azt a fajta szavazást ismeri, amikor egyetlen jelöltet lehet megjelölni. Ez a bináris szavazás. Képviselőink a parlamentben ennek minősített esetét művelik: igennel és nemmel lehet szavazni. A kislista egyfajta átmenetnek tekinthető: megadhatsz több szívednek kedves jelöltet is, de hogy melyik mennyire kedves, azt nem mondhatod meg. A rangsorolásos szavazásnál ezt is el lehet mondani. Azt hiszem nem kell bizonygatni, hogy a rangsorolásos szavazással jobban el lehet dönteni hogy mit akar a társadalom.

A rangsorolásos módszerek külön csoportját alkotják a Condorcet módszerek. Ezek olyan egyéni körzetes módszerek, amik megfelelnek a Condorcet kritériumnak: összehasonlítanak minden lehetőséget külön-külön minden más lehetőséggel, és amelyik lehetőség az összes többit megveri, az nyer. A Condorcet módszerek között gyakorlatilag az a különbség, hogy ki győz ha minden lehetőséget megvert valaki más.

A pontozásos szavazás abban különbözik a rangsorolásostól, hogy két jelölt lehet ugyanannyira is kedves a szívednek. Ez már annyira flexibilis, hogy az értelmes eredmény elérése érdekében a határeseteit szokták használni.

Egyéni és csoportos körzet


Erről már volt szó fenntebb, más szögből. Az egyéni kürzetben egy nyertes van, a csoportosban több. A két típushoz nyilvánvalóan különböző szavazási módszer kell.

Teljes és részleges lefedettség, a fentiek egyike sem

Nem a mobilszolgáltatókra tértünk át. A kérdés az, hogy megjelenik-e minden lehetséges döntési alternatíva a szavazólapon? Ahogyan a bevezetőben fogalmaztunk: "Hogyhogy kire?"
Természetesen azt, hogy értelmes alternatívák jelenjenek meg, a szavazás előtti párbeszédben/vitában/kampányban és az ahhoz kapcsolódó folyamatban lehet és kell biztosítani. Ugyanakkor koncepcionálisan nagyon egyszerű a teljes döntési teret lefedni egy új lehetőséggel: "a fentiek egyike sem". Ez a lehetőség annak jelzésére szolgál jobb helyeken a szavazólapon, hogy nem sikerült megfelelő alternatívákat felmutatni. Ha sok szavazatot kap, akkor még nem érett a helyzet a döntésre.
Most majdnem áttértünk a döntéselőkészítéssel kapcsolatos kérdésekre, de azt majd később.

Egyéni körzetes módszerek

Bináris módszerek:


Rangsorolásos módszerek:


Pontozásos módszerek:


A rangsorolásos módszereket a pontozásos módszer határesetének lehet tekinteni, amikor nem lehet ugyanannyi pontot adni.
Az elfogadási módszernél ugyanez, azzal hogy 1 vagy 0 pontot lehet adni.

Csoportos körzetes módszerek

A párt

A csoportos körzetes módszerek nagy része kapcsolódik a párt fogalmához. A párt technikailag az az egynél több embert magában foglaló entitás, amire a szavazók szavaznak, és ennek eredményeképpen nulla vagy több jelöltje bejut a választott testületbe. A párt fogalma mögött meghúzódik néhány feltételezés. A fogalom és a hozzá kapcsolódó feltételezések pedig felvetnek egy egész sor kérdést.
Az egyik feltételezés az, hogy léteznek olyan egynél több emberből álló halmazok, amelyek egy egynél több ember preferenciáit az élet minden fontosabb területén elegendően jól közvetítik, és az emberek elegendően nagy része számára található ezek közül a halmazok közül olyan amelyik éppen az ő preferenciáit közvetíti elegendően jól. Az, hogy ez a feltételezés mennyire áll fennt, attól függ, hogy mit jelentenek a "fontosabb", és "elegendő" szavak. Azért csak csináljunk egy gondolatkísérletet. Próbáljunk egy alsó becslést adni arra, hogy eszerint a feltételezés szerint hány párt van Magyarországon. Feltételezéseink:
  1. Legalább fele annyi fontos terület van, mint a magyarországi minisztériumok száma. A minisztériumok száma kb 17, tehát feltételezésünk szerint legalább 8 fontos terület van. Ha átfutjuk a minisztériumok feladatköreit, láthatjuk, hogy nem egy közülük több fontos területért is felelős, tehát ez a szám nagyon minimalista becslésnek tűnik.
  2. A fontos területek függetlenek egymástól abban az értelemben, hogy az egyik területen fennálló preferenciákból nem egyértelműek valamelyik másik területen fennálló preferenciák. Ez a becslés is tarthatónak tűnik annak fényében, hogy 10 millió emberből "elegendően soknak" a preferenciáit szeretnénk figyelembe venni, valamint hogy a kormánynak sikerült kétszer annyi önálló struktúrát (minisztériumot) létrehoznia mint amennyi a mi alsó becslésünk a fontos területek számára.
  3. Minden fontosabb területen legalább egy dologgal kapcsolatban létezik az embereknek véleményük (a preferenciák száma területenként legalább 1). A minisztériumok nevéről (mind a 17-ről) szerintem mindenkinek beugrik egy olyan dolog, amiről véleménye van. Tehát ez a becslésünk sem tűnik tarthatatlannak.
  4. Az egyes kérdésekben legalább kétféle vélemény létezik. Ha nem létezne kétféle vélemény, a kérdés nem is lenne kérdés.
  5. Minden egyes preferenciakiosztáshoz létezik nem elhanyagolható számú ember, akiknek a saját preferenciáit ez lefedi. Mivel 8 független kérdésben kérdésenként mindössze kétféle lehetséges álláspontról beszélünk, ez is tarthatónak tűnik.
A fenti becsléseink alapján legalább 28 féle preferenciaeloszlás, tehát a pártokról szóló, vizsgált feltételezés igaz volta esetén legalább ugyanennyi, vagyis minimum 256 párt van Magyarországon. Ha esetleg alulbecsültük a területek, a területenként fennálló kérdések, vagy a kérdésekre adható válaszok számát, akkor a tévedés nagyságával exponenciálisan nő a szükséges pártok száma. Én a magyarországi civil szervezetek számából kiindulva úgy gondolom, hogy a becslés rendkívül visszafogott volt.

Proporcionalitás


A proporcionalitás fogalmát a párt fogalmával lehet magyarázni. Egy csoportos körzetes módszer akkor proporcionális, ha egy pártra adott szavazatok számával arányos a párt által ezáltal birtokolt helyek számával.  A valódi proporcionális módszereknél pártok versenyeznek, és csak egyet lehet jelölni. Ha feltételezzük, hogy a pártoknak van értelme, akkor a proporcionalitás megkövetelése a szavazási módszertől jogos elvárásnak tűnhetne. Akkor most tételezzük fel, hogy három párt versenyez a szavazókörben. Ezek közül kettő, "A" és "B" megosztó politikát folytat, míg "C" kompromisszumra törekszik. Ebből következően az emberek túlnyomó részének "A" vagy "B" a legszimpatikusabb (a konfliktusok sokkal érdekesebbek, mint a megegyezési kísérletek), és "C" van a második helyen. Vajon melyik párt az amelyik több kérdésben képes lesz előrehaladást elérni, és ehhez képest mekkora mértékű reprezentációt ér el egy "proporcionális" választásban? Érdekes módon az STV-t is proporcionálisnak szokás tekinteni, pedig az alapvetően nem pártlistás módszer, de pl. ausztráliában sikeres kísérletek folynak az elrontására..

proporcionális módszerek

d'Hondt módszer
   Sainte-Laguë módszer
pártok
 Sárga
 Fehér
 Vörös
 Zöld
 Kék
 Lila
 Sárga
 Fehér
 Vörös
 Zöld
 Kék
 Lila
szavazatok
 47,000 16,000 15,900 12,000 6,000 3,100 47,000 16,000 15,900 12,000 6,000 3,100
osztási kör
     
1 47,000 16,000 15,900 12,000 6,000 3,100 47,000 16,000 15,900 12,000 6,000 3,100
2 23,500 8,000 7,950 6,000 3,000 1,550 15,667 5,333 5,300 4,000 2,000 1,033
3 15,667 5,333 5,300 4,000 2,000 1,033 9,400 3,200 3,180 2,400 1,200 620
4 11,750 4,000 3,975 3,000 1,500 775 6,714 2,857 2,271 1,714 875 443
5 9,400 3,200 3,180 2,400 1,200 620 5,222 1,778 1,767 1.333 667 333
6 7,833 2,667 2,650 2,000 1,000 517 4,273 1,454 1,445 1,091 545 282

nem proporcionális és majdnemproporcionális módszerek


Az egyéni körzetes módszerek nagy részét ki lehet terjeszteni csoportos körzetes módszerré. Ezekben az esetekben megvan a veszélye annak, hogy klónok hordája fog nagy többséggel nyerni: a többségnek szimpatikus, ugyanolyan nézeteket valló emberek csoportja kiszorítja a kisebb reprezentációjú nézeteket.


STV

Először lássunk egy számolási példát:

A jelöltek: narancs, mandarin, csoki, eper, cukor
hármat kell kiválasztani
20 szavazó van

A szavazatok:

# x x x x x x x x x x
x x x x		 x x x x x x
1. narancs mandarin csoki csoki eper cukor
2.
 mandarin narancs eper cukor

3.

cukor eper


A Droop kvóta: (20/(3+1))+1=6
Jelöltek: narancs
 mandarin
 csoki
 eper
 cukor
1. kör
 x x x x x x x x x x
x x x x
x x x x		 x x Első a csoki, több mint hat szavazatot kapott
2. kör
 x x x x x x x x x x
x x		 x x x x
x		 x x x A csoki felesleges szavazatait transzferáljuk az epernek és a cukornak a rá szavazók második preferenciájának arányában. A mandarint kilőjük, mert senki nem érte el a kvótát, és a mandarint támogatják legkevesebben.
3.kör
 x x x x
x x		   x x x x
x x		 x x x x
x		 x x x A mandarin szavazatait transzferáljuk a rá szavazók második preferenciájának, a narancsnak. A narancs elérte a kvótát, de nincs többlete amit transzferálni lehetne.
4.kör
 x x x x
x x		   x x x x
x x		 x x x x
x		 x x x A megmaradó jelöltek egyike sem éri el a kvótát, a cukor kapott legkevesebbet ezért kiesik. Marad az eper, ővé az utolsó szék.

Az STV-nél a szavazókörzetek mérete nagyon fontos kérdés. A nagy szavazókörök eléggé számításintenzívek (de hát van számítógép a világon). A kis szavazókörök pedig csak részben oldják fel az egyetjelölös módszer hátrányait. Ezt a küszöb méretével lehet szemléltetni: 9 székes szavazókörben 10% a bejutáshoz szükséges küszöb, kétszer annyi mint a parlamentben jelenleg. 19 székes körzet esetén lesz az arány 5%. Tehát a sok kis körzet csak körzetenként proporcionális, a teljes testületre nem. A nagyobb körzet ugyanakkor azt is jelenti, hogy túl sok jelöltből kell választani, ami sokkal jobban informált választót követel.

Az STV-nél nem pártokra, hanem jelöltekre szavazunk, ezért egy jelölt sikeresebb tud lenni ha nem negatív kampányol és ha egy adott ügy mellé odateszi magát akár a párt irányvonalával szemben is. Ugyanakkor az STV-t lehet úgy is csinálni, hogy nagyon pártorientált legyen. Ausztráliában például nagy körzetek vannak, kötelező teljes szavazatot leadni (a fenti példában csak kétfajta ilyen volt), és a jelöltekre adott egyenkénti preferencia megadása helyett lehetséges egyetlen, valamelyik párt által előre meghatározott fajta szavazatot leadni. Ezért az emberek 95%-a egy pártra adja le a szavazatát.